Egy zempléni kis faluban nőttem fel. Gyermekként (amennyire vissza tudok emlékezni) két nagyon erős érzés munkált bennem, az egyik a természet és az élet szeretete, tisztelete, a másik pedig a mérhetetlen szabadságvágy volt. Több alkalommal megtörtént ( amikor úgy éreztem korlátok közé vagyok szorítva), hogy az akkori legjobb barátommal Bogárral (aki szabadon élte a portán „kutya életét”) világgá mentünk.
Első alkalommal nem jutottunk messzire, mert megéheztünk, és az éhségérzet felülkerekedve a szabadságvágyon haza kullogtunk.
Második alkalommal már felkészültebben indultunk útnak, vittünk magunkkal zsíros kenyeret, igen ám, de most meg az eső ered el, amire nem számítottunk. Hazatérve Bogárral megállapodtunk abban, hogy a visszatérés részünkről nem jelent megfutamodást, vagy megalkuvást, döntésünk ésszerű kompromisszumnak tekinthető. Ezzel egyidejűleg a kitörésnek valamilyen más módját kell választanunk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
